Erzsébetvárosban is több száz ajánlást másolhatott Lévai Katalin pártja
Találtak olyan gyanús ajánlást, amelyet halott személy jegyzett.
Találtak olyan gyanús ajánlást, amelyet halott személy jegyzett.
Nyíri Gábor a főváros 5-ös számú körzetében, Terézvárosban és Erzsébetvárosban indult volna, de bejelentette, hogy visszalép a DK-s Oláh Lajos javára, aki négy éve nyert.
31 helyen állíthat jelöltet a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom, köztük több olyan körzetben, ahol a baloldali győzelmet veszélyeztetik. Bokros Lajos azt mondja, mindenki ott indul, ahol akar, de azért egy "tisztességes megállapodás lehetőségét" nem zárják ki.
Ha minden ellenzéki nemmel szavaz, nem megy át a Fidesz kétharmados javaslata, csakhogy egy ellenzéki kiesett.
Végleg kivonulnak a parlamentből a DK országgyűlési képviselői – értesült az Index.
Az interneten tenné nyilvánossá a szexuális bűncselekmények elkövetőinek a névjegyzékét a Demokratikus Koalíció (DK), melynek két képviselője ez irányú határozati javaslat megalkotására kérte fel a kormányt.
Orbán Viktorhoz intézett egy csomó kérdést egy DK-s képviselő még tavaly decemberben, de a miniszterelnök kabinetfőnöke mintha el sem olvasta volna a felbontott telekomos minisztériumi szerződésekkel kapcsolatos kérdéseket, ehelyett inkább újra elismételte a kormány ezerszer hangoztatott álláspontját Ákos-ügyben.
Miközben van olyan, egykor piacvezető energiaitalunk, mely a radikális receptúraváltási kényszer miatt ma már pusztán üdítőitalnak minősül, a parlamentben egy DK-s képviselő azt kérdezte a kormánytól, hogy nem tiltaná-e be a termék kereskedelmét. Az Emmi köszöni szépen a felvetést, ígéri: megvizsgálja a lehetőséget.
Nincs olyan fideszes jelölt, aki a közpénzeket ne saját kampányára fordítaná, „hatalmas talicskákkal kitolva az önkormányzattól" - ez Oláh Lajos, a DK független parlamenti képviselőjének véleménye. A képviselő bírálta, hogy Pécs fideszes polgármestere hétfőn programot hirdetett a közmédiában.
Mikor csúszhat le a dobogó harmadik fokára az MSZP? Mi kell ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc hetente kioszthassa napirend előtt Orbán Viktort? Mikor mondhatják azt a PM-esek, hogy megérte szakítani Schiffer Andrással? Van-e esélye sarokba szorítani a harmadik kormányzati ciklusára készülő Fideszt az ellenzéknek? Számoltunk, becsültünk, játszottunk a kalkulátorral: nézze meg, mi várható április 6-a után.
A hvg.hu a hatodik, hetedik kerületi kormányváltók rendezvényén járt, ahol Kuncze Gábor volt a vendég. A volt SZDSZ-elnök üzent Fodor Gábornak, és elárulta, hogy ki hagyjon még egy embert otthon.
Lapinformációk szerint egy közmunkás havi húszezerért kaparja le a DK-s Oláh Lajos plakátjait, és a helyükre fideszes hirdetést ragaszt.
Írásbeli kérdést intézett a paksi bővítés ügyében Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője.
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra azoknak az üzletembereknek a névsorát, akik a kormányzati delegációval utaztak a külföldi látogatásaira. A kormányfő sajtófőnöke szerint a Miniszterelnökség részéről nincs akadálya a névsor nyilvánosságra hozásának.
Az októberi szaúd-arábiai kormányfői látogatás részleteire kíváncsi Oláh Lajos független parlamenti képviselő, a Demokratikus Koalíció tagja, aki írásbeli kérdést intézett Orbán Viktorhoz és Martonyi Jánoshoz ez ügyben.
Társadalmi egyeztetést sürget a Demokratikus Koalíció egy új atomerőművi blokk létesítésének szükségességéről.
Lemondásra szólítja fel Oláh Lajost az MSZP Hajdú-Bihar megyei alelnöke, mert a politikus csatlakozott a szombaton megalakult Demokratikus Koalícióhoz. A szocialista párt volt megyei elnöke pedig éppen Csige Tamás alelnök lemondását várja, ugyancsak egy mandátum-ügy miatt. A volt szocialistákat soraiban tudó DISZ szervezetileg nem, de egyes ügyekben akár együttműködhet az új parlamenti párttal.
A Demokratikus Koalíció szerint jelenlegi formájában nincs szükség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra, a szervezetre fordított költségvetési összeget inkább más célra, például a gyermekszegénység felszámolására kellene költeni – mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Oláh Lajos független képviselő.
Ha az erről szóló végső döntés megszületik, az MSZP elnöksége tudomásul veszi, hogy Gyurcsány Ferencék kilépnek a szocialista pártból és a frakcióból - mondta Mesterházy Attila pártelnök csütörtökön újságíróknak. Megerősítette: Oláh Lajos kész arra, hogy csatlakozzon a Gyurcsány Ferenccel együtt távozni szándékozókhoz, akiknek a száma így eléri a frakcióalakításhoz szükséges tízet.